Babosdöbréte

 

 

Tekintse meg Babosdöbréte fényképalbumát!

 

 

Legnagyobb patakja a Pálosfai-patak. Első említése már 1128-ból ismert. Jézus szíve római katolikus templomát 1933-34-ben építették. A templom alatti kriptában a besenyői és velkei Skublics-család nyugszik, ők adták a területet a templomépítéshez. Itt található a felirat szerint az "első magyar fegyvergyár felállítójának", Barthelmes Walter mérnöknek a síremlékei is.

 

 

Észak-Göcseji-dombságban található Babosdöbréte, Zalaegerszegtől 15 km-re a dombok közt elterülő, patkó alakú falu. A falut Zalára jellemzően szőlőhegyek övezik.

 

A terület felszíne dombos, melyeket részben művelnek, részben erdő borítja. A dombokat több kisebb patak szeli fel, a legnagyobb a Pálosfai-patak. A dombtetőn kialakult település régebben még több össze nem függő házcsoportból állt. Egységes falukép csak a 20. század elején kezdett kialakulni.

 

Babosdöbréte több különálló településből áll, három fő része: Babosdöbréte, Rám, Kökényesmindszent.

 

A templom a falu központjában áll. 1933-34-ben épült, melynek védőszentje Szent Imre. A templomban egy festmény látható Szent Imréről, amelyet Szabó Ágnes festőnő készített a templomnak 1996-ban.

A templom mögött egy kripta található. A kriptában nyugszik Barthelmes Walter és felesége, a néhai földbirtokos Skublics Cecília. A feleség mint buzgó katolikus ajándékozta a templomtelket, az egész templomtető fa anyagát, a tégla fuvarozását részben ő végeztette.

A férj, mint a sírfelirat hirdeti, az első magyar fegyvergyár felállítója volt. Bradfordban, a ködös Angliában született, és itt Göcsejben nyugossza örök álmát (1858-1929). A fegyvergyár és fegyverei már régen a múlté, sírját csend lengi körül, és a sírfeliratot is kevesen olvassák a falu lakóin kívül.

A templomkertben található egy Mária szobor és a Hősi emlékmű, amelyet a két világháború áldozatainak emlékére állítottak.

A templomhoz tartozik egy lelkészlak, amely 1967-ben épült.

1983-ban a templomot kívülről tatarozták.